MÁSIK TV

MásikTV / HÍREK

Hírek a Gimnáziumból
2017.12.13

A Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny országos fordulóját november 22-én tartották Győrben. A döntőbe jutott diákok fajismeretből és kutatási munkájukat bemutató prezentációval készültek. Az I. kategóriában 13. helyezett lett Somlyai Flóra, a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium 10.a osztályos tanulója, 15. lett Simonics Liliána 10.n osztályos diák. A diákokat Kisvárdainé Fábián Erika tanárnő készítette fel.

Bíró Dávid, az Illyés Gyula Gimnázium 9.a osztályos tanulója december 2-án részt vett a Regösök húrján elnevezésű vers-és prózamondó verseny országos döntőjében, az indulás jogát még általános iskolás tanulóként szerezte meg. Az ötven induló közül hatan érték el a legmagasabb elismerést jelentő arany fokozatot, közöttük a tehetséges dombóvári gimnazista. Dávid felkészítője Erdősné Fedeles Zita tanárnő és Albrecht Ferenc tanár úr volt.

SÜNI, vagyis Szelektív Üzenetek Nektek Iskolánkból

November 20-a és 24-e között a Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium is csatlakozott az Európai Hulladékcsökkentési Héthez. A SÜNI, vagyis Szelektív Üzenetek Nektek Iskolánkból nevet viselő projekthét fő üzenete a környezettudatos magatartás fontosságának tudatosítása volt. Az ökológiai lábnyom csökkentésének egyéni felelősségére, a hulladékcsökkentés problémájára és a megoldási lehetőségekre a hét folyamán különböző tanórai feladatokkal, valamint versenyekkel hívták fel a szervezők a gimnazisták figyelmét. Az "Adj új életet tárgyaidnak!" egyéni versenyben hulladék anyagokból készítettek ötletes használati tárgyakat a diákok. A kreatív munkákból kiállítást szervezett Kisvárdainé Fábián Erika tanárnő, a rendezvény ötletgazdája. A projekthéten két osztályverseny is meghirdetésre került. A "Zöld osztály" címet az a közösség nyerhette el, akik fokozottan ügyelnek osztályuk tisztaságára, valamint a hulladékcsökkentési hét tematikájával kapcsolatos dekorációra. A szervezők nagy örömére a záró rendezvényen kilenc osztálynak nyújthatták át a "Zöld osztály" címet jelképező táblát. A másik csapatverseny keretében olyan szelektív hulladékgyűjtő edényeket készítettek az osztályok hulladékokból, amelyek műanyag és papír gyűjtésére alkalmasak. A praktikus és ötletdús kivitelű gyűjtőedények az iskola folyosóin tölthetik be funkciójukat. A projekthét záró rendezvényére november 24-én került sor. Ennek nyitányaként Pápai László zenetanár és Pápai Fruzsina 11.n osztályos tanuló az alkalomhoz illeszkedve, kukákon dobolva adták elő közös produkciójukat. Az eredményhirdetéseket követően közös iskolai énekléssel zárult a projekthét. A Queen együttes világhírű We will rock you című számát adták elő a gimnazisták Dr. Pappné Farkas Gabriella tanárnő vezényletével, műanyag palackos dobkísérettel.

HÍREK id 4306
nézve 430

AJÁNLOM ISMERŐSÖMNEK AZ ANYAGOT . . .

 

VISSZA

Hírek a Gimnáziumból

Hírek a Gimnáziumból

VISSZA

 

fórumhozzászólások ...

): ... nincs találat ... ):

 

VISSZA

 

! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
 

© MÁSIKTV Dombóvár 2007-2008 ::: i n f o [kukuc] m a s i k t v . h u ::: impresszum