MÁSIK TV

MásikTV / KULTÚRA

Rákász Gergely - Lords of the Organ koncert 2018.05.20.
2018.05.20

Rákász Gergely 15 évesen, az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. 2005-ig az Egyesült Álla-mokban tanult és koncertezett, mindezidáig több mint 1500 fellépése volt Magyarország, Európa és Amerika nagyvárosaiban. Egyedi látásmódja fiatalos lendülettel tölti meg a komolyzenét. Látványkoncertjeivel új műfajt teremtett, melyben képzőművészet, tánc, és színészi játék segítségével tízezrekhez közelítette a műfajt és a hangszert. „Egy Koncert Kékben” című műsorát közel 30 000-en nézték meg szerte Európában. „Bachalley” projektjében, a világon először a művészi paletta két talán legtávolabbi végét kapcsolta össze, Bach fúgáit és a Street Dance-t. VíziZene című produkciója a Dunán, a Rajnán és a Szajnán, minden évben kultúrakedvelő utazók vágyott úti célja. Játszott a Dán Koronahercegnőnek, Magyarország Miniszterelnökének, és a WHO-nak. Jótékonysági projektjeiben, közönségével együtt számos nemes célt támogat, melyek közül a legjelentősebb a Böjte Csaba testvér Tusnádi gyermekotthonában élők jobb sorsa. A koncertjein nem csak a játékával, de a zenetörténetből vett érdekes háttértörténetekkel is rabul ejti közönségét. Iskolaprogramja keretein belül több mint 100 magyar iskolában szólaltak meg hangversenyei, közel 50 000 diák ismerkedett általa a klasszikus orgona zenével. Nyolc szólóalbuma jelent meg. Szülővárosa Győr Kulturális nagykövete, Templomos lovag.

Műsor ismertető:

A Lords of the Organ sorozat a hangszer legnagyobb szerzőit és örökéletű műalkotásaikat állítja színpadra a következő években. Az Orgona Lordjai olyanok a hangszer történetében, mint egy-egy bíbor színű könyvjelző az örökkévalóság enciklopédiájában. A kötet Bachnál természetesen minden évben kinyílik, majd jobban és kevésbé ismert mesterművek között lapozgatunk, a bravúros orgona átiratok pedig mindig más, nem orgona szerzőt emelnek a Lordok közé. A koncert tehát egyszerre kínál jól ismert klasszikus muzsikákat, friss érdekességeket, és meglepő élményeket a hangszerek királyának udvartartásából.

KULTÚRA id 4361
nézve 1156

AJÁNLOM ISMERŐSÖMNEK AZ ANYAGOT . . .

 

VISSZA

Rákász Gergely - Lords of the Organ koncert 2018.05.20.

VISSZA

 

VISSZA

 

! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
 

© MÁSIKTV Dombóvár 2007-2008 ::: i n f o [kukuc] m a s i k t v . h u ::: impresszum