MÁSIK TV

MásikTV / KULTÚRA

Kodály Zoltán nyomában a Kapos Kórus
2018.06.01

Kodály Zoltán nyomában

Május végén a Dombóvári Kapos Kórus - Markovics Gábor karnagy vezetésével - három napot töltött Szlovákiában, a Felvidéken, magyarlakta területeken. A Kórust elkísérte Kertész Attila Liszt-díjas karnagy, a Magyar Kodály Társaság elnöke is.
Meghívásuk apropója azt volt, hogy Kodály Zoltán 75 évvel ezelőtt lett Galánta díszpolgára. Az Énekkar több kultúrális programon is részt vett, ahol Kodály Zoltán kórusműveiből énekelt. Az első napon két fellépésnek tettek eleget a Kórus tagjai. Délután a Kodály Zoltán kiállítás megnyitóján énekeltek, este pedig a Galántai Művelődési Központban rendezett ünnepi hangversenyen emlékeztek a zeneszerzőre a galántai, a peredi, a kecskeméti énekesekkel együtt.
Szombati napon a kórustagok több Kodály emlékhelyet kerestek fel Galántán és Nagyszombaton. Itt helyezték el az emlékezés virágait egy-egy Kodály mű megszólaltatása mellett.
Az este folyamán Felsőszeliben a szervezők népzenei hangversenyt rendeztek az alsószeli, diószegi, felsőszeli, királyrévi, peredi, kecskeméti és dombóvári énekesek és citerazenekarok közreműködésével. Az esten a kultúrális csoportok megismerték egymás művészetét és tapssal jutalmazták a sikeres előadásokat.
Vasárnap délelőtt a zsigárdi református templomban az istentisztelet keretén belül Kodály Zoltán műveit adták elő a dombóvári dalosok.
Ez a látogatás és a találkozások jól mutatták, hogy a közös érdeklődés, a zene és Kodály Zoltán szeretete átível a határokon.
A Kapos Kórus a felvidéki úton a Csemadok (Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség), a Dombóvári Önkormányzat, a Bethlen Gábor Alapkezelő, a Kövécs Kft., a Kósa Kft., a Dombó-Coop Zrt. támogatásával vett részt.


Május végén a Dombóvári Kapos Kórus - Markovics Gábor karnagy vezetésével - három napot töltött Szlovákiában, a Felvidéken, magyarlakta területeken. A Kórust elkísérte Kertész Attila Liszt-díjas karnagy, a Magyar Kodály Társaság elnöke is.
Meghívásuk apropója azt volt, hogy Kodály Zoltán 75 évvel ezelőtt lett Galánta díszpolgára. Az Énekkar több kulturális programon is részt vett, ahol Kodály Zoltán kórusműveiből énekelt. Az első napon két fellépésnek tettek eleget a Kórus tagjai. Délután a Kodály Zoltán kiállítás megnyitóján énekeltek, este pedig a Galántai Művelődési Központban rendezett ünnepi hangversenyen emlékeztek a zeneszerzőre a galántai, a peredi, a kecskeméti énekesekkel együtt.
Szombati napon a kórustagok több Kodály emlékhelyet kerestek fel Galántán és Nagyszombaton. Itt helyezték el az emlékezés virágait egy-egy Kodály mű megszólaltatása mellett.
Az este folyamán Felsőszeliben a szervezők népzenei hangversenyt rendeztek az alsószeli, diószegi, felsőszeli, királyrévi, peredi, kecskeméti és dombóvári énekesek és citerazenekarok közreműködésével. Az esten a kulturális csoportok megismerték egymás művészetét és tapssal jutalmazták a sikeres előadásokat.
Vasárnap délelőtt a zsigárdi református templomban az istentisztelet keretén belül Kodály Zoltán műveit adták elő a dombóvári dalosok.
Ez a látogatás és a találkozások jól mutatták, hogy a közös érdeklődés, a zene és Kodály Zoltán szeretete átível a határokon.
A Kapos Kórus a felvidéki úton a Csemadok (Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség), a Dombóvári Önkormányzat, a Bethlen Gábor Alapkezelő, a Kövécs Kft., a Kósa Kft., a Dombó-Coop Zrt. támogatásával vett részt.

KULTÚRA id 4376
nézve 753

AJÁNLOM ISMERŐSÖMNEK AZ ANYAGOT . . .

 

VISSZA

Kodály Zoltán nyomában a Kapos Kórus

VISSZA

 

VISSZA

 

! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
 

© MÁSIKTV Dombóvár 2007-2008 ::: i n f o [kukuc] m a s i k t v . h u ::: impresszum