MÁSIK TV

MásikTV / SPORT

Siófoki Kosársuli-Dombóvári Kosársuli KE: 73-93
2018.05.12

Az évad utolsó idegenbeli mérkőzésére Siófokra utaztunk a győzelem reményében. A hazai csapat a bajnoki tabella 12. helyét foglalta el, így jogosan volt elvárható együttesünktől, hogy esélyeshez méltóan behúzza a mérkőzést. A jó kezdés következtében folyamatosan tudtuk növelni az előnyünket, precíz és pontos támadásokat vezettünk. A hazai csapat az első 6 percben csupán egyetlen kosarat szerzett, ezért a védekezésünk is dicsérhető volt. A negyed második felében több emberfölényes helyzetet elhibáztunk, ami némi bosszankodásra adott okot. A második negyed elején két gyors triplát követően 4 pontra felzárkóztak a vendéglátók. Erre sikerült rögtön válaszolnunk, és 5 hárompontos kosarat süllyesztettünk el a hazai csapat gyűrűjébe, így a negyed közepére megnyugtató csaknem 20 pontos előnyt szereztünk. A félidőre 33-49-et mutatott az eredményjelző, kicsit szellősebb lett a védekezésünk, amelyen javítanunk kellett a folytatásra.
A fordulást követően újra egy remek periódust produkáltunk, amivel szinte el is döntöttük a mérkőzést. Jól járattuk a labdát, és pontosan céloztunk, nagyon szépen kosárlabdáztunk. Az első negyedhez hasonlóan kiválóan védekeztünk, ekkor is csak egyetlen találatot engedélyeztünk az etap 5 percéig. A záró 10 percre érthetetlen okokból teljesen könnyelművé váltunk, rengeteg labdát elszórtunk, ezt a hazaiak köszönték szépen, és egy 16-0-ás futással 65-81-re felzárkóztak. Ezután gyorsan 7 pontot szereztünk, ami megnyugtatta csapatunkat, és meghiúsítottuk a siófokiak további zárkózását. A mérkőzést végül biztosan hoztuk, de ilyen kihagyást egyszerűen nem engedhetünk meg magunknak. Az első három negyed teljesítményéhez természetesen jár a gratuláció!

A idény utolsó mérkőzését a bajnokság 1. helyén álló SZOESE csapata ellen játsszuk hazai pályán május 19-én 18.00 órai kezdettel. Ez a találkozó több játékosunknak is a búcsúmérkőzése lesz, ezért kérnénk minden kosárlabdát szerető szurkolót, szimpatizánst, hogy tisztelje meg jelenlétével Szilágyi Tamást, Tamás Pétert, és Banai Attilát akik utoljára húzzák magukra a kék-fehér mezt! Zúgjon nekik utoljára a HAJRÁ DOMBÓVÁR!!!

Szőke Balázs

SPORT id 4368
nézve 1183

AJÁNLOM ISMERŐSÖMNEK AZ ANYAGOT . . .

 

VISSZA

Siófoki Kosársuli-Dombóvári Kosársuli KE: 73-93

VISSZA

 

VISSZA

 

! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
 

© MÁSIKTV Dombóvár 2007-2008 ::: i n f o [kukuc] m a s i k t v . h u ::: impresszum