MÁSIK TV

MásikTV / SPORT

Dombóvári Kosársuli KE - BKG-VMG DSE: 74-77
2018.04.21

2018.04.21
Dombóvári Kosársuli KE - BKG-VMG DSE: 74-77

Dombóvári Kosársuli KE - BKG-VMG DSE: 74-77

A bajnokság 23. fordulójában az Érd csapatát láttuk vendégül. Sajnos több meghatározó játékosunk is hiányzott, de ettől függetlenül egyértelmű esélyesei voltunk a találkozónak, még annak ellenére is, hogy ellenfelünk okozott már kellemetlen perceket a tabella élmezőnyéhez tartozó csapatoknak. Az érdieknél két volt dombóvári játékos is pályára lépett, Kerényi Gergő, és Szalai Ádám személyében, akik jó játékkal hálálták meg a kapott játékperceiket.
Sajnos nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy az elvárható lenne, nem voltunk ott fejben, ami
legfőképp a rengeteg eladott labdáink számában mutatkozott meg. Ezeknek az eladott labdáknak következtében az érdiek több könnyű kosarat is szereztek a 4 pontos vendég előnnyel záruló első 10 percben.
A második negyed elején Szilágyi két hármasával és duplájával 8-0- al kezdtünk, de válaszul a vendég csapat szintén 8-0- ás futással büntette gyenge védekezésünket. Nagyon hullámzó volt a játék, a negyed vége csapatunknak sikerült jobban, így 5 pontos vezetéssel térhettünk pihenőre.
Fordulás után csupán egy kosarat szereztünk az első négy percben, szemben a látogatók 10 egységével. Ezt követően egy nagyon szép hat percet produkáltunk. Több remek labdaszerzésünk után, könnyű ziccerekkel sikerült befejezni a támadásainkat, és a negyed végére 8 ponttal sikerült ellépnünk.
A záró 10 perc derekáig még tartottuk előnyünket, de ezután elkezdtünk kapkodni, és egymás után rossz döntéseket hoztunk. A lelkes vendégcsapat folyamatosan zárkózott fel, majd a 38. perc végén Nyitrai kosarával a vezetést is átvette, amit aztán már nem engedett ki a kezéből, és meglepetésre de teljesen megérdemelten nyerte meg a találkozót. Csapatunk az utolsó három percben nem talált a gyűrűbe, így sajnos nem lehet mérkőzést nyerni..
Gratulálunk a BKG-VMG DSE csapatának!

SPORT id 4356
nézve 1277

AJÁNLOM ISMERŐSÖMNEK AZ ANYAGOT . . .

 

VISSZA

Dombóvári Kosársuli KE - BKG-VMG DSE: 74-77

VISSZA

 

VISSZA

 

! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
 

© MÁSIKTV Dombóvár 2007-2008 ::: i n f o [kukuc] m a s i k t v . h u ::: impresszum