MÁSIK TV

SPORT

előző 10 ( 11-20 / 1018 ) következő 10

Dombóvári Kosársuli - PTE-PEAC összefoglaló 2017.02.18.
Dombóvári Kosársuli KE - PTE-Peac: 71-68 A mindössze egy vereséget számláló - a bajnoki tabellán holtversenyben első helyen álló - PTE-Peac csapatával játszottuk soron következő mérkőzésünket. Nem ígérkezett tehát sétagaloppnak a találkozó, az őszi „odavágón” 19 pontos vereséget sze
Jó volt dombóvárinak lenni Kecskeméten!
2017. február 11-12-én rendezték meg Kecskeméten az Univer24 - Az úszás ünnepe sporteseményt. 2016-ban elindultam egy helyi (kecskeméti) csapat éjszakai 12 órás váltójában, így voltak pozitív élményeim a rendezvénnyel kapcsolatban. A szabály, hogy este 8-tól, másnap reggel 8-ig kellett úszni a cs
Siófoki Kosársuli - Dombóvári Kosársuli KE: 60-93
Kicsit foghíjas kerettel utaztunk Siófokra, sérülések, és betegségek miatt. Alacsony szerkezetünkkel próbáltuk a gyorsabb játékot erőltetni, amelyet hellyel-közzel sikerült is megvalósítanunk. Az első percektől kezdve jó szellemben kosárlabdáztunk, apró hibákat eltekintve jól védekeztünk, és jól fel
Érem a csarnokból, Plusz egyéni csúcsok
Érem a csarnokból, Plusz egyéni csúcsok Tamás Zsófi parádés futása... Januárban a legkisebbeknek szervezett (7 -12 évesek) Kölyök Atlétikai és Sport XXI. versenyein mozgattak meg több alkalommal mintegy 150 gyereket Kaposszekcsőn, Gyulajon, Dombóváron és Bonyhádon. 2017. február 4-5-én rende
Dombóvári Kosársuli - Marcali VSZSE 78-76  összefoglaló
A 10. fordulóban a Marcali csapatát láttuk vendégül. A mérkőzés pikantériája volt, hogy ellenfélként léphetett pályára a tavaly még egy csapatban pattogtató kaposvári Tigris KK több játékosa, tehát egy kis presztízsértékkel is bírt a találkozó. Sajnos nálunk Szilágyi betegség miatt nem tudott pályár
30 érem Nagykanizsáról
30 érem Nagykanizsáról 2017. február 4-én került megrendezésre 29. alkalommal a Kanizsa Kupa úszóverseny. Az eseményen 14 egyesület közel 150 versenyzője vett részt. A Dombóvári Úszó Egyesület 16 fővel képviseltette magát a rendezvényen. Tancsa Norbert és Nagy Roland edzők tanítványai rendkívül e
Dunaújváros - Dombóvári Kosársuli KE: 72-131
A bajnokság 9. fordulójában az újonc Dunaújváros otthonába utaztunk, akik még győzelem nélkül állnak, és a tabella utolsó helyét foglalják el. Foghíjas kerettel léptünk pályára, több hiányzónk is volt, de ettől függetlenül csak a győzelem volt elfogadható csapatunktól. A megbeszéltek szerint nagyo
25. Szilveszteri Futás 2016. december 31.
25. alkalommal rendezték meg Dombóváron a sokakat megmozgató Szilveszteri Futást 2016. december 31-én.
Dombóvári Kosársuli KE - Hévíz SK: 60-65
Idei utolsó mérkőzésünkön - a bajnokság 7. fordulójában - az eddig remeklő Hévíz csapatát fogadtunk, amelynek kerete csaknem megegyezik a tavalyi bajnoki kiírásban szereplő Göcsej SK-val. Csapatunkból a héten többen is betegséggel bajlódtak, két játékosunk (Szilágyi, Várallyay) továbbra is harcképt
Éremhalmozás az Országos Rövidpályás Vidék Bajnokságon
Éremhalmozás az Országos Rövidpályás Vidék Bajnokságon 2016. december 8-a és 10-e között Kecskeméten került megrendezésre az utánpótlás korú úszók egyik igen fontos seregszemléje, a XX. Országos Rövidpályás Vidék Bajnokság. Az eseményen a Dombóvári Úszó Egyesület Tancsa Norbert edző vezetésével,

előző 10 ( 11-20 / 1018 ) következő 10

 

fórumhozzászólások ...

 sport 2011.08.07 20:06 szóthisz
sziasztok!
van egy egy hónapra érvényes Body Fit edzőtermi bérletem,amit szeretnék eladni,
persze az eredeti áránál valamivel olcsóbban.
Érd:06204886690,pocsaiann@vipmail.hu
 sport 2010.04.18 14:18 nagyapó
Kedves mindenki!
Így néz ki egy bukott polármester és egy bukott parlamenti képviselő sajtótájékoztató-
ja.
Mert ők rombolni nem, csak építeni tudnak!( Akarom mondani tudtak.) Ezért döntöttek így a választáson az emberek. Tudomásul kellene venni és hallgatni. De mint tudjuk ez nem várható el tőlük, sőt most a sarokba szorított kutya habzó acsarkodása látható
mindaddig, míg végleg el nem mossa őket a történelem. Mert erre minden esély megvan.
Nagyapó.
 sport 2009.11.05 20:05 hooligan
Szia MásikTV!
A DFC meccseiröl nem terveztek beszámolót? Az URD várja a híreket, és biztos vagyok benne hogy mások is kiváncsiak a focira nem csak a szurkolói csoport.
Tisztelettel: aRe n G - URD09
 sport 2009.02.08 12:34 masiktv
Tisztelt wero!
A DKC - Baja kosármérkőzés felvétele már nálunk van. Egy rövid összefoglaló lesz majd a masiktv.hu oldalon, csak egy kis türelmet kérünk.
üdv: masiktv
 sport 2009.02.08 11:32 wero
Sziasztok!
Érdeklődni szeretnék, hogy várható-e anyag a DKC bajai szerepléséről? Grat egyébként az oldalhoz, nagyon tetszik! :)
Pusz
 sport 2009.01.27 12:51 masiktv
Üdv mccherry!
A videoanyag épp most készül, így a délutáni órákban már láthatod a torna összefoglalóját képekben!
 sport 2009.01.27 11:07 mccherry
Szeretném megkérdezni, hogy a 2009. január 24-i röplabda kupa filmje mikor kerül fel a videók közé? Köszönöm

 

! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
 

© MÁSIKTV Dombóvár 2007-2008 ::: i n f o [kukuc] m a s i k t v . h u ::: impresszum