MÁSIK TV

MÁSIKTV

Kedves Internetezők!

Köszöntjük mindazokat, akik internetes kalandozásaik során a másiktv honlapjára tévedtek. A technika fejlődése és az Internet terjedése lehetővé teszi, hogy a hagyományostól eltérő módon a világháló segítségével juttassuk el műsorainkat a nézőkhöz - azaz internetezőkhöz.

Hogy mit tervezünk az oldalra?

  • Önkormányzati üléseket
  • Sport közvetítéseket
  • Kulturális rendezvényeket
  • Egészségügyi témájú műsort
  • Portrékat
  • Gasztronómiai műsort

Természetesen foglalkozni szeretnénk mindemellett a napi történésekkel, aktuális hírekkel hol rövidebb, hol hosszabb terjedelemben.

A másiktv munkatársai komoly televíziós múlttal rendelkeznek, így talán nem furcsa, ha ismerős hanggal, nevekkel, arcokkal találkoznak a műsor készítői között.

Az oldalt elsősorban Dombóváron élőknek készítjük, de szeretnénk ha a Dombóvárról elszármazottak, illetve a hétköznapjaikat nem városunkban élők is rákattintanának az oldalunkra hiszen a világháló megnyithatja a teret, nincsenek korlátok sem távolságok.

Elsőként a helyben történt eseményeket kívánjuk bemutatni, de a későbbiekben szeretnénk kitekinteni a kistérségre is.

A műsorok készítése mellett nem titkolt célunk, hogy bemutassuk a város természeti és kulturális értékeit mindazok számára, akik még nem jártak a térségben.

Mindemellett egy böngésző rovatot is kívánunk indítani, ahol a városban található rendezvényekről szeretnénk tájékoztatni a dombóváriakat.

 

Kellemes internetes tévézést és jó böngészést kívánunk!

A másiktv készítői

 

Impresszum


  Portálasszisztens:
Fábián Kitti

  Domain név tulajdonos:
Sinyi Zsolt

  Üzemeltető:
Fábián Kitti

  Webprogramozás:
Brunner Gábor

  Támogató:
Tóth Attila

 

Jogi közlemény

1. Az oldal tulajdonosa nem vállal felelősséget az oldalon található Fórum menüpont alatt megjelenő tartalomért.

2. Amennyiben bárkinek tudomása van arról, hogy az oldalon található Tartalmak valamelyike sérti a saját vagy más személyiségi jogait vagy törvénybe ütközik, akkor megfelelően alátámasztott írásbeli indoklás megküldésével a kifogásolt tartalmat az oldal tulajdonosa eltávolítja.

3. A Tartalmak letöltéséért az oldal tulajdonosa pénzdíjat nem szed.

4. A honlap eredeti tartalma, illetve oldalainak bármilyen alkotóeleme (szöveg, kép, hang, videó, animáció, stb.) csak előzetes írásbeli engedéllyel használható fel.

5. Nem kell engedély az idézéshez. Az idézésnek azonban meg kell felelnie a vonatkozó törvények paragrafusainak. Idézés esetében - forrás megjelöléssel - kérünk rámutatni (link elhelyezése) a portál megfelelő oldalára.

6. Cikkek másodközléséhez (szó szerinti közlés) engedély kell.

7. A masiktv.hu-n található képeket szerzői jogok védik, azok felhasználása engedélyköteles. Az oldalon elhelyezett képeket előzetes engedély nélkül tilos lementeni és kereskedelmi célra felhasználni.

8. Tilos a honlap tartalmát akár nyílt, akár zárt adatbázisba lementeni.

9. Tilos a honlap tartalmát kereskedelmi célra felhasználni, vagy azt terjeszteni. A honlap tartalmi és formai alkotórészei közlési engedély esetén sem változtatható meg és nem használhatók fel a honlap tartalmától eltérő célra.

10. A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a portálon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de semmiféle felelősséget nem vállalnak bármely, ezen információk használatából adódó kár bekövetkeztéért.

Vonatkozó törvények:
A másodközlésnek és az idézésnek meg kell felelnie a Sajtóról szóló 1986. évi II. tv., a Büntető törvénykönyv (1978. évi IV. tv.), a Polgári törvénykönyv (1957. évi IV. tv.), a Szerzői jogokról szóló (1999. évi LXXVI. tv.) törvények megfelelő paragrafusainak. A szerkesztőség engedélye nélkül az oldalak bármely alkotóeleme (együtt és külön-külön is) online vagy nyomtatott reprodukálása nyilvános közzététel céljából tilos.

 

 

! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
 

© MÁSIKTV Dombóvár 2007-2008 ::: i n f o [kukuc] m a s i k t v . h u ::: impresszum