MÁSIK TV

MásikTV / SPORT

Kosárlabda Nemzeti Akadémia Pécs - Dombóvári Kosársuli KE: 51-54
2019.04.15

Kosárlabda Nemzeti Akadémia Pécs - Dombóvári Kosársuli KE: 51-54

Utolsó mérkőzését játszotta csapatunk a hétvégén az Nb2-es bajnokság nyugati csoportjának alapszakaszában. A Kosárlabda Nemzeti Akadémia Pécs impozáns létesítményében léphettünk parkettre, a vendéglátó tehetséges fiataljai ellen. Szerettük volna a 2. helyezést megszerezni a tabellán, ehhez mindenképpen győznünk kellett volna, ami nem ígérkezett könnyű feladatnak. Szerencsére minden játékosunk hadra fogható volt, így teljes kerettel tudtunk pályára lépni. Nehezen lendültek játékba a csapatok, nagyon kevés kosár született, inkább a küzdelem dominált, mintsem a szép akciók. Rengeteg eladott labda, valamint kihagyott közeli dobás volt mindkét oldalon, kérdés volt, hogy melyik együttes fog előbb megnyugodni. Ez egyértelműen csapatunknak sikerült, és kezdtük átvenni a játék irányítását. Közönségünk támogatása nagy lökést adott, és a félidőre Farkas duplájával 10 pontos előnyt sikerült kiharcolni.
A nagyszünet után az öltözőben maradtunk, két gyors hazai tripla után teljesen leblokkoltunk, óriási hullámvölgybe kerültünk, amelyet az akadémisták kíméletlenül kihasználtak. Sajnos a 7 perces kosárcsendünknek köszönhetően előnyünkből a negyed végére 6 pontos hátrány lett. A záró játékrészben szigorítottunk a védekezésünkön, ezáltal egyre többet hibáztak a pécsi kulcsemberek, valamint egy picit eredményesebben támadtunk és sikerült visszakapaszkodnunk. A 34. percben Kollár triplájával ismét nálunk volt a lélektani előny (48-49), de ezután megtorpantunk, és 4-5 támadásból nem sikerült kosarat szereznünk, amivel akár eldönthettük volna a mérkőzést. A hazai csapat 9 perc alatt mindössze 3 pontot szerzett, ami köszönhető volt a fantasztikus közönségünk által űzött-hajtott csapatunk remek védekezésének. Az utolsó percre 4 pontos előnnyel érkeztünk, majd egy pécsi kosár után mindössze 2 pont volt a különbség a javunkra (50-52). Ekkor egy elhibázott támadást követően sportszerűtlen hibát vétettünk, amelyből csak az egyik büntetőt értékesítették a hazaiak, és a labdabirtoklásukat követően a támadásukat is elhibázták. A lepattanó labdát Pölöske kaparintotta meg, aki a leérkezést követően sajnálatos térdsérülést szenvedett. Farkas büntetőiből csupán az egyik ért célba (51-53), és a hazaiak a hosszabbításért vagy a győzelemért támadhattak amelyet nem sikerült pontokra váltaniuk, így sikerült megszereznünk a győzelmet!
-Hatalmas gratuláció minden játékosunknak! Ezzel a győzelemmel sikerült elérni a bajnoki alapszakasz 1.-2. helyezés egyikét, amelyet év elején célként tűztünk ki magunknak. Az eredmények tükrében tisztában voltunk vele, hogy ez csakis úgy sikerülhet, ha az utolsó 7 fordulóban (ebből 5 vendégként) mindig győztesen hagyjuk el a pályát, és ezt sikerül megvalósítanunk! Próbáltunk az egész szezonban a védekezésben kimagaslót nyújtani, amelynek az lett az eredménye, hogy a csapatok közül mi kaptuk a legkevesebb pontot! Ez külön öröm számunkra. Köszönjük a szurkolóinknak a kitartó buzdítást, nagyon sokat segítettek a nehezebb pillanatokban! Pölöske Kornélnak mielőbbi gyógyulást kívánunk!
A bajnokság folytatódik, hamarosan jelentkezünk, amint hivatalos értesítést kapunk a további menetrendről!

HAJRÁ DOMBÓVÁR!!!

Szőke Balázs

SPORT id 4464
nézve 554

AJÁNLOM ISMERŐSÖMNEK AZ ANYAGOT . . .

 

VISSZA

Kosárlabda Nemzeti Akadémia Pécs - Dombóvári Kosársuli KE: 51-54

VISSZA

 

VISSZA

 

! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
 

© MÁSIKTV Dombóvár 2007-2008 ::: i n f o [kukuc] m a s i k t v . h u ::: impresszum