MÁSIK TV

MásikTV / SPORT

Dombóvári Kosársuli - Murafém Kanizsa KKSE 88-82
2012.05.05

média letöltése
(jobb gomb, mentés másként ...)

2012.05.05
Dombóvári Kosársuli - Murafém Kanizsa KKSE 88-82

Utolsó forduló és a mutatott játék alapján "szezonvégi" forma. Röviden ennyi az, amit elmondhatunk a mai mérkőzés kapcsán, na persze azért a 6 pontos győzelem is fontos! Aki valaha is sportolt versenyszerűen, az tudja igazán, hogy mennyire nehéz hozni a kötelező győzelmeket, mert a Murafém Kanizsa KKSE elleni győzelem az volt. A két csapat tabellán elfoglalt helye alapján legalább is annak tűnt, a mérkőzés viszont valami teljesen mást hozott, a harmadik negyed végén ugyanis még az ellenfél vezetett! A történet a szokásos, nekik szinte minden beesett, nekünk pedig semmi sem. Halmai Balázs edző 30 percen át kereste azt az öt játékost, akik végre megfordíthatják a meccset. A 4. negyedre végére felsejlett valami abból a kosárlabdatudásból, ami a szezon korábbi részében 14 győzelmet eredményezett és amivel egyébként csapatunk az NB II. nyugati csoportjában a 3-4-5 hely valamelyikén végzett (az ellenfelek hátralévő mérkőzéseinek eredményétől függően). Több távoli dobás is bement végre, a palánk alatt is határozottabbá váltunk (több lepattanót szedtünk támadót és védőt egyaránt) és a védekezés is jobban összeállt. Talán a kanizsai csapat is elfáradt, többet hibáztak ekkor már (egyébként összesen 8 játékossal érkeztek). A végeredmény így egy edzőgyilkos meccsen, 88-82 nekünk. Nem játszott ezúttal a mérkőzésen az "alapcsapatból" Gubi Viktor és Rajczi Miklós sem, így több játékperchez jutottak a fiatalabbak (Horváth Bence, Pölöske Kornél), akik köszönték szépen a lehetőséget és egyben éltek is vele. A mai játékból messzemenő következtetéseket levonni, azt hiszem, nem nagyon lehet és nem is kell. Vannak ilyen meccsek, ahol csak a győzelem ténye kiemelhető.
Az egész évben sokat segítő közönséget újfent nem érheti vád, hiszen a délelőtti ballagás és az azt követő megterhelő ebédek ellenére is szép számmal látogattak ki a csarnokba. Az éves lelkes buzdítást a meccs végén külön meg is köszönték a játékosok.

Hoffmann Dániel 6, Kollár Soma 8, Várallyay Attila 14, Tamás Péter 16/6, Szilágyi Tamás 10/6 cs: Banai Attila -, Szalai Ádám, Szili Tamás 7/3, FODOR BALÁZS 14/3, Pölöske Kornél 6, HORVÁTH BENCE 6, Szőke Szabolcs 2.

Folytatás szeptembertől egy új szezonban...

forrás: dombovarikosarsuli.hu

SPORT id 2524
nézve 35040

AJÁNLOM ISMERŐSÖMNEK AZ ANYAGOT . . .

 

VISSZA

Dombóvári Kosársuli - Murafém Kanizsa KKSE 88-82

Dombóvári Kosársuli - Murafém Kanizsa KKSE 88-82

Dombóvári Kosársuli - Murafém Kanizsa KKSE 88-82

Dombóvári Kosársuli - Murafém Kanizsa KKSE 88-82

VISSZA

 

VISSZA

 

! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
 

© MÁSIKTV Dombóvár 2007-2008 ::: i n f o [kukuc] m a s i k t v . h u ::: impresszum