MÁSIK TV

MásikTV / SPORT

Dombóvári Kosársuli KE - Kosárlabda Akadémia Pécs 2018.12.08.
2018.12.08

2018.12.08
Dombóvári Kosársuli KE - Kosárlabda Akadémia Pécs 2018.12.08.

Idei utolsó mérkőzésünket hazai pályán játszottuk a Kosárlabda Akadémia Pécs csapata ellen. Picit tartalékosan léptünk parkettre, több játékosunk is hiányzott sérülés miatt, ennek ellenére mindenképp szerettük volna megőrizni makulátlan hazai mérlegünket. Nagyon agilissan kezdtük a mérkőzést, elsődlegesen a védekezésre fókuszálva, amely nagyszerűen működött az első negyedben.
Fetzer pontos távoli dobásaival a 13. percben már csaknem húsz pontosra nőtt a
különbség a két csapat között, de a grúz Gogua tripláival sikerült feljebb zárkózni a vendégeknek.
Kosárszegény, ennek ellenére rendkívül küzdelmes első félidő után 14 pontos hazai előnnyel
térhettek pihenőre a csapatok. Fordulás után a második félidőre szerettük volna tartani kemény, agresszív védekezésünket, amelyet sikerült is megvalósítanunk. 1-2 kisebb hullámvölgyet tekintve kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, a szívósan küzdő akadémisták ellen.
A záró etap első perceiben “bedeszkázták” a vendég gyűrűt, csak a negyedik percben szereztük első
negyedbeli találatunkat, ami egy 15-2-es futással párosult, így a végére sima, megérdemelt
győzelem született a javunkra.
Gratulálok a Csapatunknak! Mindenki maximálisan odatette magát, aminek meg is lett az
eredménye. Kiemelném együttesünk védőmunkáját, amely az utóbbi mérkőzéseken nagyon
sokat fejlődött.
A december 16.-ra kiírt Dombóvári Kosársuli KE-PEAC mérkőzés elmarad, amelyet nagy
valószínűséggel januárban fogunk pótolni!
Minden kedves szurkolónknak köszönjük az egész éves biztatást, boldog karácsonyi ünnepeket, és eredményekben gazdag boldog újévet kívánunk! HAJRÁ DOMBÓVÁR!

SPORT id 4427
nézve 189

AJÁNLOM ISMERŐSÖMNEK AZ ANYAGOT . . .

 

VISSZA

Dombóvári Kosársuli KE - Kosárlabda Akadémia Pécs 2018.12.08.

Dombóvári Kosársuli KE - Kosárlabda Akadémia Pécs 2018.12.08.

Dombóvári Kosársuli KE - Kosárlabda Akadémia Pécs 2018.12.08.

VISSZA

 

fórumhozzászólások ...

): ... nincs találat ... ):

 

VISSZA

 

! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
! ! ! KATTINTS A KÉPRE ! ! ! ======= M á s i k T V - K É P Ú J S Á G
 

© MÁSIKTV Dombóvár 2007-2008 ::: i n f o [kukuc] m a s i k t v . h u ::: impresszum